Mit jelent a családi életciklus és milyen sajátosságai vannak fogyatékos gyermeket nevelő családoknál?
Az egyéni fejlődésünk, a párkapcsolati fejlődésünk és a családunk fejlődése is fejlődési szakaszokra osztható. A különböző életszakaszoknak más-más feladataik vannak. Minden egyes szakasznak van egy fejlődési feladata, amit be kell teljesíteni. Ez nehéz, sokszor megterhelő tanulási folyamat az egyén, de akár a család számára is. A szakaszoknak azért van jelentősége, mert ilyenkor bizonyos időre krízisbe kerülünk és új megoldási módokat, új szerepeket kell kialakítanunk. A családi életciklusok során keletkező krízisek a fejlődés természetes velejárói, amelyeket azonban hirtelen, váratlan, előre nem látható krízisek (mint a munkahely elvesztése, a fogyatékossággal való szembesülés, betegségek megjelenése, stb.) elmélyíthetnek. Néha elakadunk a megoldáshoz vezető úton, rossz megoldásmódok alakulhatnak ki, és rögzülhetnek hosszú távra. A családterápia segíthet visszanyerni a fejlődéshez szükséges rugalmasságot, új megoldásmódokat keresni, megvalósítani.
Milyen fejlődési feladatok jelennek meg a különböző életciklusokban a fogyatékos gyermeket nevelő családokban?
Előző blogbejegyzésünkben már áttekintettük a születés-kisgyermekkor-iskolás kor rejtelmeit, most haladunk tovább az időben.
Serdülőkor
A serdülőkor átmenetet képez a gyermekkor és a fiatal felnőttkor között. A serdülőkorba lépő gyermek legfontosabb életfeladata saját identitásának megtalálása, amely a szülőktől való függetlenedés, érzelmi leválás útján tud megvalósulni. A család egészét érintő, családi életciklus feladata a felnövekvő fiatal támogatása, a különböző felnőtt szerepek kipróbálásához számára szükséges szabadság biztosítása, a gyermekkorra korábban jellemző, többnyire szilárd, védelmező határok rugalmasabbá tétele. A fogyatékos gyermeket nevelő családok esetében (is) ez az életszakasz sok nehézséggel, konfliktusokkal terhelten zajlik, hiszen a sérült gyermek és anyja között gyakran nagyon erős szövetség, akár szimbiotikus jellegű kapcsolat alakulhat ki. A szülő életét, identitását is alapvetően határozza meg a gondolat, hogy Ő egy sérült gyermeket nevelő Anya/Apa, és gyermekének élete végéig szüksége lesz Rá. Így még több feszültséggel, szorongással párosul mind a szülő, mind a gyermek részéről az elengedés, elválás-leválás kérdése. Amennyiben ezek a folyamatok nem, vagy nem megfelelően zajlódnak le, az számos tovább gyűrűző konfliktus, krízishelyzet forrása lehet a család életében, amelyek miatt a családnak gyakran külső megerősítésre, támogatásra lehet szüksége az előrelépés érdekében. (Béres Anita)
Fiatal felnőttkor
Mind az ép, mind a sérült emberek vonatkozásában a családból való kilépés különösen nehéz. Egyre inkább kitolódik időben az önálló felnőttkor kezdete. A szülőktől való anyagi függetlenedés egyre később valósítható meg. Fogyatékos személyek esetében hiányos az ellátórendszer. A jellemzően szimbiotikus szülő-gyermek kapcsolatból így még nehezebb kilépni. Az önállóság megélése, megteremtése akadályozott. A sérült gyermeket nevelő szülőknél jellemző a túlféltés, túlkontrollálás. Az egyszülős családokban különösen felfokozódnak a kapcsolati konfliktusok a leválás folyamatában.
Az életciklus feladatai: szülőkről való érzelmi leválás, a saját autonómia kialakítása, családon kívüli intim kapcsolatok kialakítása, önálló szakmai út, saját szokások kialakítása. (Jármai Ágota)
Felnőttkor (középső szakasz)
Amennyiben a fiatal felnőttkor szakaszának kihívásait sikerült megoldani, kialakul az érett felnőtt személyiség, mely lehetővé teszi számunkra a stabil párkapcsolat kialakítását, a gyermekvállalást, a hivatásban való kiteljesedést. Fogyatékos felnőtteknél ezen életszakasz alakulását alapvetően módosítja, befolyásolja a fogyatékosság fajtája, és az a közeg, amelyben a fogyatékos felnőtt él.
Felmerül a kérdés, van-e lehetősége párkapcsolatot kialakítani, hosszú távon párkapcsolatban élni, akar-e, tud-e gyermeket vállalni, van-e ennek különösebb akadálya, támogatja-e a család, a tágabb környezet, a gyermekneveléshez van-e szükség speciális segítségre és mindezek vajon elérhetők-e számára. Ebben az életszakaszban jelentkezhet még az életközépi válság, melynek alapvető témája, hogy „mit tettem le az asztalra?”, „mi marad fenn utánam?” és hogy „én sem élek örökké” – ennek megjelenése, megélése szorosan összefügg a személyiség érettségével. (Pető Zsuzsa)
Időskor
Az időskor megítélése nagyon változatos a különböző kultúrákban. A nyugati kultúrában az öregedéshez negatív dolgokat – egészség megromlása, kiszolgáltatottság, stb. társítunk. Mi az, ami segítheti a szép öregkort? A testi egészség megőrzése, ami kutatások szerint is szoros összefüggésben áll a szellemi frissesség megőrzésével. A szellemi és fizikai aktivitás mellett azonban kiemelendő a társas kapcsolatok megőrzése, a családdal, a barátokkal, ismerősökkel való kapcsolatok ápolása. Az időskor egyik fontos fejlődési feladata az életünkkel való számvetés, a távozó barátoktól, rokonoktól való elbúcsúzás és szembenézés a saját halálunkkal. Egyre több fogyatékos ember éli meg ezt az életkort és egyre több, korábban ép ember válik idős korban valamilyen betegségből adódóan fogyatékossá. Az ő szeretetteli, odafigyelő – szükségleteikhez mérten kialakított – támogatásuk fontos és szép szakmai és családi feladat, amelyet nyilvánvalón befolyásol az idős ember lakókörnyezete, egészsége, fogyatékosságának jellegzetességei. Amit mi tehetünk, az a társaságnyújtás, a segítő-támogató beszélgetés, akár a régmúlt életesemények közös felidézése, beszélgetés a sikerekről, a szomorúságokról, a veszteségekről, ha éppen ezt kívánják. Az odafigyelés arra, hogy ők mire vágynak az adott élethelyzetben, a vágyakat a realitás felé terelve segíteni őket döntéseket hozni, azokat közösen megvalósítani. Egészségüktől, erejüktől, kedvüktől függően értelmes elfoglaltságokat keresni és teremteni nekik és velük. (Garai Dóra)
