HTML

Támogasd munkákat!

Add adód 1%-át a KézenFogva Alapítványnak! Adószám: 18050495-2-43

További adományt az alábbi számlára utalhatsz: Bankszámla szám: 11991102-02135012

Rólunk

Azoknak segítünk, akik kérni sem tudnak. A fogyatékos emberek ügye a mi ügyünk! A KézenFogva Alapítvány 1993 óta küzd azért, hogy a fogyatékos emberek is egyenlő jogú tagjai legyenek a társadalmunknak.

Kézenfogva Alapítvány a Facebook-on

Történetek fogyatékos emberekkel, emberekről és emberekért

2014.04.07. 21:34 K+F

A vágyak megvalósítása nem a fizikai külsőn múlik

Címkék: siker elfogadás Fekete Ádám sérült ember Hidas Judit Hotel Havanna fizikai fogyatékosság

A Kézenfogva Alapítvány kérdéseire Hidas Judit válaszolt, aki idén az Európai Elsőkönyvesek Fesztiválján képviseli Magyarországot Hotel Havanna című novelláskötetével. A rendezvény a Millenárison kap helyet  április 24.-27. között a Budapesti Könyvfesztiválhoz kapcsolódva.

_MG_6640-retus-websize.jpg

Számunkra a fogyatékos emberek életminőségének alakulása a társadalom tükörképe. Blogunkban ismert és elismert emberek véleményét kérdezzük: ők hogyan látják a sérültek helyzetét, lehetőségeit a boldogulásra?

"Sérültnek születni, azzá válni lehet feladat, áldás, szerencsétlenség, kiváltság, átok. S hogy melyik, az az adott sérültet körülvevő embereken, a családon és a társadalmon múlik." (Böszörményi Gyula)

K.F: Judit, mit gondolsz Böszörményi Gyula sorairól?

H.J.: Nagyon fontos, hogy a környezet felől milyen hatások érik az embert, főként gyerekkorban fontos a támogató, inspiráló közeg, de nem elhanyagolható az sem, hogy mi magunk mit kezdünk a saját életünkkel. Akár sérült, akár ép az ember, mindenkinek meg kell határoznia önmaga számára is a saját céljait, vágyait és igyekeznie kell akkor is megvalósítani, ha esetleg a környezet nem olyan támogató. Ez egy ép ember számára ugyanolyan nehéz tud lenni, mert az, hogy valaki sérült vagy sem, nem a fizikai külsőn múlik, ez csupán egy mesterséges szétválasztás. A fizikai sérültség csak jobban látható, de mindenkinek elsősorban a benne lakó sérülésekkel, félelmekkel kell megharcolnia. Fontos lenne szerintem az, hogy a fizikailag sérült emberek ne legyenek elkülönítve a társadalom többi tagjától, éljük együtt velük az életet a mindennapokban, és akkor rögtön kiderülne, hogy a fizikai fogyatékosság lehet az élet természetes része és a belső az, amelyen valójában múlik, mennyit érünk és mennyit tudunk elérni az életben.

K.F.: A KézenFogva Alapítvány 1993 óta dolgozik egy befogadó társadalomért, melyben a fogyatékos emberek képesek méltósággal élni a mindennapjaikat. Neked milyen tapasztalataid vannak a fogyatékos emberek boldogulásáról? Van személyes érintettséged, családod, barátaid vagy ismerőseid kapcsán?

H.J.: Mostanában több sérült emberrel is kapcsolatba kerültem. Elsőként említenék egy fiút, aki a Színház és Filmművészeti Egyetem dramaturg szakos hallgatója, Fekete Ádám, nagyszerű dramaturg és költő, de fizikailag sérült. Nem tudom, milyen környezetből jön, de neki sikerült komoly elismertségre szert tenni már most a szakmán belül: 2012-ben Junior Prima díjat kapott fiatal dramaturgként, tavaly pedig verseivel bekerült a Petri díj három döntőse közé.

A másik pozitív példa, hogy a gyerekeimmel egy óvodába jár egy fizikailag sérült kisfiú. Az első időkben sokan – többek között az én fiam is – furcsán nézett rá a külseje miatt, de az óvónők okosan kezelték a helyzetet és néhány hét múlva a kisfiú szépen beilleszkedett. Mára már a fiam egyik legjobb barátja lett és a másfajta kinézet egyszerűen megszokottá vált a számukra úgy, mint ahogy azt is elfogadjuk, ha valaki szemüveges vagy éppen fogszabályzója van.

A harmadik példa egy kicsit szomorúbb. Egy húsz év körüli mozgássérült lányt ajánlott a figyelmembe az egyik ismerősöm azzal, hogy a lány nagyon szenved attól, hogy nincs munkája. Interjúkat kellett volna eredetileg legépelnie, de végül ezt a munkát más kapta meg. Borzasztó csalódott volt, azt mondta, nagyon számított már erre a feladatra. Ahogy beszélgettünk, szóba jött, hogy ő mennyire szeretne majd egyszer újságíró lenni, mire én felajánlottam a segítségemet. A lánnyal meg is beszéltük az első munkát, segítséget is kapott maga mellé, nyugtattam, hogy ne aggódjon, ha nem lesz tökéletes, amit csinál. Véglegesítettük a részleteket, majd az utolsó előtti napon a lány lemondta az egészet. Soha többet nem jelentkezett.

Számomra mindhárom eset azt példázza, hogy a külső segítség nagyon fontos, de önmagában sosem elég. Lehetnek előttünk nagyszerű lehetőségek, de nekünk is tudnunk kell élni velük. És ennek a fordítottja is igaz: mi magunk is teremtjük a lehetőséget önmagunk számára azzal, hogyha büszkén vállaljuk saját magunkat.

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kezemfogva.blog.hu/api/trackback/id/tr645882921

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.