HTML

Támogasd munkákat!

Add adód 1%-át a KézenFogva Alapítványnak! Adószám: 18050495-2-43

További adományt az alábbi számlára utalhatsz: Bankszámla szám: 11991102-02135012

Rólunk

Azoknak segítünk, akik kérni sem tudnak. A fogyatékos emberek ügye a mi ügyünk! A KézenFogva Alapítvány 1993 óta küzd azért, hogy a fogyatékos emberek is egyenlő jogú tagjai legyenek a társadalmunknak.

Kézenfogva Alapítvány a Facebook-on

Történetek fogyatékos emberekkel, emberekről és emberekért

2014.05.20. 07:50 K+F

Figyeljünk egymásra!

Címkék: 1 százalék Zséda Alföldi Róbert Papp Szabi Ugron Zsolna Kézenfogva Alapítvány

Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik kiállnak a Kézenfogva Alapítvány mellett és magukénak érzik a fogyatékos emberek ügyét. Hálásak vagyunk a barátságért, az érdekes meglátásokért és a figyelemfelhívásért.

Az év elején Zsédenyi Adrienn és a Supernem frontembere, Papp Szabi látogatott el alapítványunkhoz, majd tavasszal Ugron Zsolnát, Puskás Petit, Váczi Gergőt, Nagy Gyurit, Csisztu Zsuzsát és Makány Mártát is vendégül láthattuk.

montazs.jpg

A fogyatékosok helyzetéről beszélgetve Zséda szerint: "A legnagyobb gond sokszor éppen az, hogy kollektív felelősségről beszélünk és másoktól várjuk a megoldást. Mindeközben elfeledkezünk arról, hogy megnézzük, mi magunk mit tehetünk, hogy másoknak jobb legyen. Ehhez rengeteg eszközünk lehet: egy mosolytól, a kedves szavakon át az aktív tettekig". Papp Szabi is arra biztat mindenkit, hogy merjen megnyilvánulni, segíteni, ha az utcán valaki segítségre szorul, legyen bátorságunk "belekeveredni ilyen szituációkba!" Alföldi Róbertet idézve, meg kell értenünk, hogy másnak születni nem választott állapot, amire Ugron Zsolna sorai rímelnek: "Mindannyian kisebb-nagyobb sérülésekkel élünk együtt, talán a saját sérüléseinkkel kellene először szembenéznünk hogy rájöjjünk, különbözőségünkben mennyire hasonlítunk." 

Köszönjük a tartalmas beszélgetéseket és a remek gondolatokat  Alföldi Róbertnek, Bartos Erikának, Bozsik Yvette-nek, ef Zámbó Istvánnak, Hidas Juditnak, Jakupcsek Gabriellának, Kolláth Györgynek és Polgár Juditnak, Winkler Róbertnek és külön köszönet Tillának, hogy évek óta segíti munkánkat.

Hiszünk benne, hogy minden alkalom, amikor a szolidaritásról és elfogadásról beszélünk, közelebb juttat mindannyiunkat egy boldogabb világhoz,  amiben mind egy kicsit jobban odafigyelünk egymásra.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kezemfogva.blog.hu/api/trackback/id/tr506179026

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.