„Ti nem unjátok még, hogy mindig csak a látássérülésetekről kérdeznek?”- kérdezte ezt egy 17 éves középiskolás fiú nemrég egy érzékenyítő tréning után tőlem és páromtól.
"De igen. De csak így, bizonyos kérdések megválaszolásával kerülhetünk közelebb az emberekhez.”
Megdöbbentem szavain. 17 évesen hogy átlátja ezt az egészet. Felismerte miről is beszéltünk majdnem két órán keresztül a tréning során. Hiszem, hogy ha megismernek engem, akkor már másnak is eszébe jut ez a kérdés. Ha jól belegondolunk mi, én sem vagyok annyira különböző, csak egy kicsit más. Másra figyelek és mások a hangsúlyos dolgok számomra. Inkább a hangok jelentenek többet, mint a látvány. Igen, látássérült vagyok, egy csekély látásmaradvánnyal rendelkezem még. És igen, 20 éves korom előtt én sem láttam egyetlen egy vak embert sem a környezetemben. Sőt, azon is elgondolkodtam már, hogy csak nem vettem észre őket? Igen, lehet. Lehet, hogy köztünk élnek, de szinte láthatatlanul. Érdekes módon azonban már gyerekkoromban izgatott az a dolog, hogy milyen lehet nem látni. Minden sötét? Csak egy nagy feketeség van és semmi más? Eljátszottam a gondolattal milyen lenne, ha nem látnék, próbálgattam dolgokat például csukott szemmel zuhanyozni, tájékozódni a lakásban stb. Nagyrészt persze hunyorítottam, mert biztonságérzetet adott számomra a fény. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer így fogok élni, de nem szenvedni ettől. Alapvetően megváltozott az életem minden területen. Egy egyszerű bevásárlás is kihívást jelent, egy banki ügyintézés sem megy simán. Ez van. Ezzel kell együtt élni, és a legtöbbet kihozni belőle. Az én felfogásom szerint ez nem probléma, inkább kihívás a mindennapi életben. És persze igen, vannak bosszantó dolgok körülöttem, amin bosszankodom is eleget, de változtatni rajtuk egyedül nem mindig sikerül.
Egy állásinterjún azt kérdezték tőlem:„Ha hozzád beszélek, nézzek rád? És ha igen, akkor melyik szemedbe?”
Ilyen és ehhez hasonló kérdések tömkelegét kell minden nap intelligens módon, nem felháborodva megválaszolnom. Furcsák az emberek? Inkább tájékozatlanok. Ilyen és ehhez hasonló témákban nem tudsz honnan tájékozódni, nincs egy könyv, egy lexikon, amit ha felütsz és keresel, rátalálsz a válaszra. Nincs ilyen.
Könnyű ilyen kérdésekre válaszolni?
Egyáltalán nem. Az emberi butaság határtalan? Én még csak ezt sem mondanám. Egyszerűen kíváncsiak az emberek, csak nem mernek kérdezni, ha pedig mégis mernek kérdezni, azt nem mindig a megfelelő módon teszik. Nos, ez a terep, a blogírás, talán lehetőséget nyújt arra, hogy a későbbiekben néhány dologra fény derüljön, és ti is kedves olvasók könnyebben eligazodjatok a „vakok világában”.
Segítő szándékkal vetettem bele magam a blogírás ezen területébe. Ezúton megnyitnám a TABUK NÉLKÜL rovatot.Közreműködésetekre számítok! Szóljatok hozzá bátran! Kérdezzetek! Én pedig válaszolok.
Kaméleon
