Alföldi Róbert osztotta meg gondolatait a KézenFogva Alapítvánnyal azoknak az embereknek a sorsáról, akik mások, mint a többség. Róbert jelenleg Sankt Pöltenben Bartis Attila: Anyám, Kleopátra című színdarabját rendezi, de itthon is lesz bemutatója: a Radnóti Színházban Csehov Platonovját május 25.-től láthatja a nagyközönség.
Sorozatunkban ismert emberek véleményére vagyunk kíváncsiak: ők vajon mit gondolnak a fogyatékos emberek helyzetéről, lehetőségeikről? Minden vélemény hozzátesz valamit a megoldáshoz, ötletet ad, felhívja a figyelmet egy problémára vagy információval gazdagít.
KF: - A KézenFogva Alapítvány 1993 óta dolgozik egy befogadó társadalomért, melyben a fogyatékos emberek képesek méltósággal élni a mindennapjaikat. Önnek milyen tapasztalatai vannak a fogyatékos emberek boldogulásáról? Van esetleg személyes érintettsége, családja, barátai vagy ismerősei kapcsán?
A.R.: Másnak születni, mint a többség, nem választott állapot, hanem tény. (Manapság nagyon sokan és nagyon váratlanul kerülhetnek olyan állapotba, amitől a társadalom másodrendűként kezeli őket.)
Azok a sérült ismerőseim, barátaim, munkatársaim, akik megharcoltak saját magukkal, hogy önazonossá tudjanak válni, nem sérült emberként élik a mindennapjaikat, hanem teljes jogú résztvevői az életnek. Legfeljebb vannak bizonyos helyzetek, amiket másként oldanak meg, mint én. De megoldják, és ebből semmi mást nem érzékelek, mint az erejüket és azt, hogy példát mutatnak abból, hogy mit jelent élni, mit jelent szeretni az életet és mit jelent emberként tekinteni önmagunkra és a másikra.
A Függetlenségi Nyilatkozatban az áll, hogy az ember elidegeníthetetlen joga az élethez és a boldogsághoz való jog. Egy társadalomnak pedig alapfeladata, hogy ezt a jogot biztosítsa. Testi és lelki sérülésektől, eltérő gondolkodástól függetlenül. Ez az emberi lét első lépése. Azoknak is, akiknek úgy alakult az élete, hogy nem tudnak lépni, a szó klasszikus értelmében.
Egy olyan világot szeretnék, amiben az élethez és a boldogsághoz való jog nem kérdés, és nem külön megoldandó feladat, hanem ugyanolyan természetes dolog, mint az, hogy az is előre jusson és haladjon, akinek ez nem is olyan egyszerű.A sérült emberek mutatják meg, hogy nincs lehetetlen. A Társadalom pedig örüljön, hogy vannak ilyen tagjai. Megmutatják, hogy hogyan kellene élnünk.
