A KézenFogva Alapítvány Magyarország legnépszerűbb alkotmányjogászát Dr.Kolláth Györgyöt faggatta. Kolláth úr kiemelkedő, főleg közjogi ügyekre vonatkozó ügyvédi praxist visz, emellett több egyetemen és főiskolán tanít, de neki köszönhetjük a nemdohányzókat védõ kormányzati intézkedések megalapozását szolgáló szakmai tanulmányt is.

Sorozatunkban ismert emberek véleményére vagyunk kíváncsiak: ők vajon mit gondolnak a fogyatékos emberek helyzetéről, lehetőségeiről? Minden vélemény hozzátesz valamit a megoldáshoz, ötletet ad, felhívja a figyelmet egy problémára vagy információval gazdagít.

"Sérültnek születni, azzá válni lehet feladat, áldás, szerencsétlenség, kiváltság, átok. S hogy melyik, az az adott sérültet körülvevő embereken, a családon és a társadalmon múlik." (Böszörményi Gyula)

KF: Kolláth úr, mit gondol a fenti idézetről?

K.Gy.: Telitalálat ez a gazdag tartalmú, választásra és válaszadásra késztető, tapintatos és humánus megállapítás. A jog szempontjából is mélyen igaz, hogy egyén, család és tágabb közösség együttesének ügye, minősítő jegye és közös feladata a sérültek emberszámba vétele. Jogelv: minden ember szabadon és egyenlő méltósággal születik. Nincs különbség az ember legfőbb joga, a méltósága terén ép és sérült személy között. Jogaik elvben egyenlőek, esélyeik viszont különbözőek: ép ezért kell a társadalomnak, az államnak és a jognak esélyt kiegyenlítő támogatást, ún. pozitív diszkriminációt alkalmaznia a hátrányban élőknek. Azért, hogy amihez joguk van, érdemben közük is lehessen. Tudni ezt és tenni érte: ma sem esik még egybe. Tisztességes megoldás ott van, akkor lesz, ha az „ép” többség lesajnáló gesztusok nélkül előzékeny a sérült embertársai iránt. És még csak nem is azért, mert ő is – bárki – hasonlóképpen járhat. Egyszerűen, mert ettől több, jobb és más egy humánus társadalom, mint egy olyan, ahol farkastörvények uralkodnak.

KF: A KézenFogva Alapítvány 1993 óta dolgozik egy befogadó társadalomért, melyben a fogyatékos emberek képesek méltósággal élni a mindennapjaikat. Önnek milyen tapasztalatai vannak a  fogyatékos emberek boldogulásáról? Van esetleg személyes érintettsége, családja, barátai vagy ismerősei kapcsán?

K.GY.: Vegyesek a tapasztalataim. Belátást, empátiát már gyakran érezni sokakban, de valahogy a megoldást szavatoló lépés, intézkedés rendre hátra sorolódik: két okból talán. Egy: mert valóban kevés a pénz, az érdekérvényesítésben sok a megalkuvás, így lassú, felemás a finanszírozás. Kettő: adnak, csepegtetnek néhol valamennyit, mondván, hogy „ennek is nagyon fognak örülni a szerencsétlenek”. Ugyanakkor az uniós pályázati rendszer ígéretes, remélhetőleg honi rásegítéssel is kiegészül.

A tágabb környezetemben van fogyatékkal élő idős személy. Azt látom, hogy az anyagi ellátás szűkösségén kívül gond, hogy rendkívüli terhet jelent a családnak az ő jól-léte. Drága intézet vagy áldozatos család: kellene még sok további állami és civil, elérhető lehetőség azoknak, akik sérültek, avagy sérült ember gondját viselik. Ennek a XXI. századnak talán ez a legfőbb kihívása.