Mindenki számára, gondolom, emlékezetes az első munkahely?! Lehet ez negatív vagy pozitív emlék, de valószínűleg egy életre meghatározó lesz... Nem tudom, kinek van tapasztalata munka mellett az önkéntes vállalásaival kapcsolatban?! Mert ugye attól, hogy önként vállalja fel az ember az adott feladatot, egyáltalán nincs borítékolva, hogy könnyebb lesz azt végigcsinálni!
Én huszonegy évesen, nulla tapasztalattal, kerültem be egy súlyosan halmozott embereket ellátó osztályra. Önkéntesnek! Kemény munka volt! Mindenkinek kellett segítenem! Fiúknak-lányoknak vegyesen, a gyógyszerezéstől a fürdetésen át az etetésig, kortól függetlenül, mindent meg kellett csinálnom.
Bevallom, pokoli nehéz volt! Nem csak maga a munka volt megterhelő. A legnehezebb az a tény volt, hogy nem tudtam kapcsolatot teremteni az osztályon élőkkel!
Kommunikációra, arra, hogy kapcsolatot teremtsek az ellátottakkal, szinte alig volt esélyem. Az ellátottak ugyanis, sajnos, nem igazán tudtak beszélni, velünk, gondozókkal.
Egyetlen leány, A., tudott csak beszélni közülük, de ő sem sokat...
Általában, ha megkérdeztem, mi a helyzet vele, Ő azt válaszolta, hogy „Énekeljünk!” vagy, hogy „Mikor fogunk énekelni?” Őszintén szólva sosem hittem volna, hogy egyszer nem én a gondozó, hanem Ő az ellátott fog értem kiállni és gondoskodni rólam!
Egyszer nagyon aranyos dolog történt... Már akkor sem volt túl sok hajam, és valaki „lekopaszozott” a társaságból! :( Mire A. azonnal és hangosan védelmébe vett. Szinte kiáltotta: „Nem is kopasz, csak nincs haja!” :)
