Rájöttem, hogy mennyire fontos számomra a szabadság és az önállóság egy feladat megoldása során. Ez az érzés a Kézenfogva Alapítvány „Fogadd el, Fogadj el!” jelmondatú rendezvényén fogalmazódott meg bennem, ahol mint önkéntes segítő vettem részt.
Ennek a rendezvénysorozatnak ez volt az első állomása Debrecenben, melyet további négy állomás (Szeged, Pécs, Győr, Budapest) követ majd az ország minden területén.
Az eseményt Tilla nyitotta meg, aki arra buzdított minden jelenlévőt, hogy próbálják ki a sokféle és érdekes játékokat, bemutatókat, az aszfaltrajz-versenyt, a kerekesszékes akadálypályát, melyeket Ő maga is kipróbált.
Én egyedül kaptam meg egy állomást. A feladatom egy 30 kérdésből álló totó kitöltetése volt a látogatókkal, akik inkább gyerekek voltak, kisebbek és nagyobbak.
Ez a nagy szabadság kihívás volt számomra. Vajon egyedül alig látón hogyan fogom tökéletesen kivitelezni ezt a feladatot?
Nos, jelentem, megoldottam.
Magamhoz vettem az összes totót, tollakat. Jöttek a gyerekek. Kaptam egy dobozt, amibe a már elkészült kitöltött totókat tettem bele.
Minden kitöltőnek elmondtam, hogy nyugodtan kérdezzenek, ha valamelyik kérdés nehézséget okoz, vagy nem tudják biztosan a helyes választ, akkor segítek. Bár meg kell jegyeznem, én egyáltalán nem ismertem sem a kérdéseket sem a helyes válaszokat.
Először csak kevesen jöttek, majd aztán a nagy roham. Volt amikor új emberkék jöttek és totót kértek, volt akinek toll kellett, mások nyújtották a kész már kitöltött totót, és várták a bélyegzést a sziromba, amit szintén én csináltam. Ez tetszett igazán.
Mozgalmas volt, többfelé kellett egyszerre figyelnem, közben segíteni, barátságosnak és nyitottnak lenni. Komoly kihívás volt, de meglehetősen magabiztosan uraltam a kialakulni kezdődő káoszt. És rájöttem, hogy a saját élményű megtapasztalást én magam tudom generálni a gyerekek felé. Hiszen egy alig látóval, mint én, aki már nem tud olvasni, mégis hogyan lehet együtt dolgozni. Ők olvasták fel a kérdéseket és a lehetséges válaszokat, én pedig rávezettem őket a helyes megoldásra. Az együttműködés tökéletesen megvalósult.
Mivel a virágszirom számomra apró volt, a gyerekeket kértem meg hogy irányítsák kezemet, hogy a megfelelő még üres sziromba kerüljön a bélyegző. Először meglepődtek, de szívesen segítettek. Volt, aki szavakkal mások inkább ujjukkal segítették a pecsételést.
Számomra a legmegdöbbentőbb az volt, amikor egy láthatóan felsőtagozatos fiú egy órán keresztül töltötte ki a totót, az orra a papírt súrolta, hangosan szótagolva olvasta a kérdéseket. Meglepődtem, hogy volt türelme és kitartása megcsinálni ezt a feladatot. Le a kalappal előtte, még így ismeretlenül is.
Némi idő elteltével egy szintén önkéntes segítő jött oda hozzám és kérdezte meg. hogy miben segíthet. Nem tudtam mit mondani, annyira élveztem és már belejöttem a feladatba. Azonban hamar feltalálta magát és toborzásba kezdett.
Nagyon sok új ismeretséget hozott számomra ez a nap, és magamról is sok újat tanultam, illetve fedeztem fel. Érdekes volt átélni, hogy nem pánik volt bennem attól, hogy teljesen egyedül kell helytállnom, sokkal inkább kihívásnak tekintettem a dolgot és megoldandó feladatnak, ami úgy érzem maximálisan sikerült is.
Köszönöm, hogy ott lehettem és adhattam magamból.
Kaméleon
