HTML

Támogasd munkákat!

Add adód 1%-át a KézenFogva Alapítványnak! Adószám: 18050495-2-43

További adományt az alábbi számlára utalhatsz: Bankszámla szám: 11991102-02135012

Rólunk

Azoknak segítünk, akik kérni sem tudnak. A fogyatékos emberek ügye a mi ügyünk! A KézenFogva Alapítvány 1993 óta küzd azért, hogy a fogyatékos emberek is egyenlő jogú tagjai legyenek a társadalmunknak.

Kézenfogva Alapítvány a Facebook-on

Történetek fogyatékos emberekkel, emberekről és emberekért

2012.04.05. 16:24 K+F

Ledönteni a gátakat

Címkék: segítség metró beszélgetés nyitottság látássérült

„Képzeld, odamentem tegnap a metróban egy fehérbotos lányhoz, és megkérdeztem, segíthetek-e!”

Ez a mondat egy hatalmas lépés volt egy olyan embernek, aki tudatosan kikerülte a vakokat, mielőtt találkozott volna velem.

Történt, hogy egy tréningen vettem részt, mint látássérült személy. Egy gyakorlat során összekerültem egy hölggyel. Szorongva mesélte, hogy Ő szándékosan kikerüli a vakokat.

Sokat beszélgettünk, és fény derült az okokra. Nem tudta hogyan segítsen. Mit kérdezzen, mit csináljon, nem akart rosszat szólni, tenni. Inkább hagyta, mondván majd más biztosan segít helyette.

Sokat meséltem neki a napjaimról, a háztartásvezetési trükkjeimről, a főzési/sütési tudományomról és az ezekkel kapcsolatos történeteimet is elmeséltem neki.  Pár nap elteltével ez a segíteni akaró hölgy maga mesélte el nekem, hogy tudatosan és szándékosan közelített egy vak felé, megkérdezte tőle segíthet-e valamiben, és pozitív visszajelzést kapott. Számára ez volt az első lépés. A legfontosabb. Oda mert menni hozzá, kérdezni mert. Ehhez a lépéshez kell a legnagyobb bátorság. És megtette. És boldog volt ettől. Már nem félt attól, hogy nem tudja, hogyan lehet segíteni.

Néha csak egy kis beszélgetés kell ahhoz, hogy megnyíljanak felénk az emberek. Olyan példával is találkoztam, amikor nagyon elutasító volt a látássérült személy, és durván visszautasította a segítő szándékkal feléje forduló embert. Ezek után ne csodálkozzunk azon,  hogy amikor tényleg bajban vagyunk, nem segít nekünk látássérülteknek senki, és más vak emberhez sem megy oda egy rossz tapasztalat miatt látó embertársunk. Igen, nekünk is a szebbik arcunkat kellene mutatni, vagy legalább az udvariasat, hogy kicsit neveljük az embereket. Hosszú távon ez kifizetődőbb.

Ezzel csak annyit szerettem volna közölni, hogy azokat, akik segíteni szeretnének, hagyjuk, had segítsenek. Ne rettentsük el őket, mutassuk meg hogyan segíthetnek nekünk. Hiszen honnan tudnák mit és hogyan kell csinálni? Mondjuk el, legyünk nyitottak, de legyünk észnél is, mert a gondolatainkat nem tudják kitalálni.

Hiszen minden ember más és más, ahogy minden látássérült ember is más és más, nincs egyetlen séma, mely alapján egyformán, a megfelelő módon tudunk segíteni.  Mindenkinek máshogy jó, máshogy szereti a segítséget. Tudni kell adni és elfogadni is.

Kaméleon

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kezemfogva.blog.hu/api/trackback/id/tr174365806

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

élhetetlen 2012.05.08. 13:10:05

Nagyo régen Zuglóban laktam, vakok intézete. Mindent meg lehet tanulni (mármint nekünk, látóknak pl.). Adott nő, akivel gyakran találkoztam, mert egy időben jártunk, először kérdeztem, segíthetek-e, mondta, kedvesen, nem, köszöni, ismeri a terepet. Ettől kezdve csak, köszöntem, váltottunk pár szót, és egyáltalán nem zavarta, hogy viszláttal köszönünk el. Egy idő után az ember fel tudja mérni, hogy ki tétovázik, azt kell megkérdezni, hogy segíthetünk-e. Vagy amikor beáll a káosz. Leesett a hó, a takarítók meg összekupacolták. Az ismert terepen egy csomó ismeretlen akadály. Ezeket a helyzeteket kell felismerni.
Más, a kutyák. Egy csomó kutya bekísérte a gazdit az intézetbe (72-es troli vonalán jártam), és utána egyedül ment haza a trolival (és időben eléjük is mentek). Édesek voltak, a jelzőgombot természetesen nem érték fel, de ahol le kellett szállniuk, ott nyüzsögtek az ajtó előtt. Igen, jelezzünk helyettük, és ne sikítozzunk, hogy gazdátlan kutya van a járaton.
Így hirtelen ennyi!
süti beállítások módosítása