Minden szülő azt szeretné, ha gyermeke szép, okos és sikeres lenne. És ez mindig így is van – az ő szemükben legalábbis. Egy anya számára a saját csemetéje a legtökéletesebb, még akkor is, ha mások „csak” egy látássérült, mozgáskorlátozott vagy értelmi fogyatékos gyermeket látnak.
A fogyatékos gyermeket nevelő szülők sok időt és energiát fordítanak gyermekükre, hogy ő is teljes életet élhessen. Szándékosan nem azt írtam, hogy „sokkal több energiát fordítanak”, mert szerintem a gyermekünkre fordított idő és energia nem mérhető. Minden egészséges családban az adott emberek személyisége és igényei határozzák ezt meg.
Több olyan vak embert is ismerek, akik szülei velük együtt végezték el az egyetemet, bejártak az órákra, jegyzeteltek, felolvastak és az egész életüket feltették arra, hogy a gyermekük diplomát szerezzen. Mert az észbeli képességei megvoltak hozzá, miért kellett volna lemondani a diplomáról csak azért mert nem lát.
Azok a szülők, akik kicsi babájukat korai fejlesztő központokba viszik minden héten többször is, akiknek a napjuk tornával indul és végződik, azért hogy a kicsi utolérje szerencsésebb társait nem gondolkodnak azon, hogy másképp is lehetett volna. Legalábbis nem sokáig. Most ezt a feladatot kell megoldani a lehető legjobban. Kitartással, szeretettel, türelemmel.
Amikor az első baljós jelek arra engednek következtetni, hogy nincs minden rendben, akkor kell túllépni az önsajnálaton és a tagadáson és menni előre bátran. Azt gondolom, hogy az idő, a szeretet mértéke valóban nem összehasonlítható az egészséges és a fogyatékos gyermeket nevelő családok esetében, de a bátorság igen. A szülőknek először önmaguk félelmeit és gátjait kell legyőzni és csak aztán fordulhatnak teljesen a gyermekük felé.
Egy közeli barátomon láttam a legjobban, hogyan jutnak el a családok attól a ponttól, hogy senkire nem merik rábízni a gyereküket és a széltől is óvják, addig a pontig, hogy egy segítőt hívnak mellé és elmennek hazulról. A KézenFogva Alapítvány FECSKE szolgálata segített nekik szakképzett segítővel, akiben nyugodtan bízhatnak. Azóta kicsit könnyebb bátornak lenniük.
Zsófi
