Andris egyszer csak mindent földhöz csapott és elviharzott. Döbbentem álltam mellette, mégis milyen viselkedés ez! Az én okos nagyfiam ilyet szinte sosem csinál, ráadásul nyilvánosan, egy rendezvényen, több száz ember előtt? Mi történt? Mi ez a 3 éves kislányokat meghazudtoló hiszti-roham az én 17 éves nagy gyerekemtől?
Nem mentem rögtön utána, majd ha lenyugodott megtudakolom mi a baj. Addig is nyomozásba fogtam. Elsétáltam ahhoz a standhoz, ahol szinte az egész napját töltötte. Gondoltam megnézem, mi volt ott olyan érdekes. Egy társasjátékot lehetett ott csapatokban játszani. Annyira nem volt izgalmas, hogy mindig ott legyen, egy ilyen Fogadd el, fogadj el rendezvényen számtalan más dolog is van. Egy kislány – elnézést, 20 év körüli nagylány – vezette a játékot. Figyeltem egy darabig: mosolygós, mindenkivel kedves, semmi kivételezés, igazi animátor. Jó, ő biztos nem „bántotta” a fiam. Akkor mi lehet a háttérben?
Utánamentem, megtaláltam, egy padon ült. Megkérdeztem, hogy mégis mi a baj. Semmi válasz. Mondtam, hogy jó, akármi is történt menjen vissza és rendezze a dolgokat, mert így nem viselkedünk, engem itt sokan ismernek, ne hozzon szégyent a fejemre. Ez hatott, lassan visszament. A társasjátékban szeretett volna sokadjára részt venni. De nem engedték neki: Mindenki csak egyszer játszhat és te már így is kétszer voltál – szólt a válasz. Erre mérges szemekkel rám nézett és azt kiabálta a játékvezetőre mutogatva, hogy: Dühös vagyok a szép lányra, mert nem enged játszani, pedig még csak kétszer voltam és az előbb azt is mondtam neki, hogy tetszik nekem nagyon! Dupla csavar. Jogtalan játékhasználat és szerelmi vallomás egyszerre.
Lehettem volna én is haragos, mint Andris, de én hálás voltam. Nem szeretem, ha kivételeznek vele, csak azért, mert ő szemmel láthatóan értelmi fogyatékos. Ne tegyék, az egyenlőségért harcolunk, mi fogyatékos gyermeket nevelő szülők. Ha folyton felemeljük a hangunk a negatív diszkrimináció ellen, akkor a pozitívat se fogadjuk el! Számomra nincs nagyobb gyönyörűség annál, mikor látom, hogy Andrisra is ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint mindenki másra. Nem kell őt sajnálni és pátyolgatni, nincs szüksége rá.
A szabály az, hogy mindenki csak egyszer játszhat és ezen a bók sem segít, kisfiam – mondtam neki csendesen mosolyogva.
Kati
