Évek óta nyújtok szakmai tanácsokat fogyatékos embereknek, gondviselőiknek és családjaiknak. De így még nem jártam.
Járt hozzám egy fiú... elég hosszú ideig. Eleinte segítségért és szakmai tanácsért. Nagyon aranyos volt, igen gyakran jött. Feltártuk a problémáját. És szerencsére sikerült is megoldani a gondokat, de látogatásai csak nem szakadtak meg...
Tanácstalan voltam. Már gondnokához fordultam, vajon mi lehet a háttérben a probléma amit, nem mert vagy nem tudott elmondani nekem?! Gondoltam már mindenre… Nem tudtam, hogy segíthetnék neki?! Mit csináltam rosszul?! Miért nem mert megnyílni előttem?!
Aztán a gondnoka megsúgta, hogy ne izguljak! Nincs a világon semmi probléma!
„Már rég nem segítségért jár hozzád Zs.” - mondta sejtelmesen.
„Hanem?” – kérdeztem.
„Hát, mert egyszerűen tetszel neki” – mondta :)
Rém zavarban kérdeztem, hogy miből gondolja ezt. Azt mondta, egyszer megkérdezte Zs-t, miért izgul mindig, mielőtt elindul a találkozótokra?:
„Tudod, ez MAJDNEM olyan, mint egy randevú…” – válaszolt neki ilyenkor Zs.
Úgy emlékszem egyszer még talán virágot is hozott... Nem tudtam, mit is kellene tennem, de iszonyú megható volt… :)
