Általános iskola hatodik osztályában történt, hogy értelmi fogyatékos gyerekekkel együtt táboroztam. A tanáraink nagyon jól felkészítettek minket, hogy semmiben ne tegyünk különbséget velük szemben, úgy bánjunk velük, mint a többi osztálytársunkkal. Este diszkó volt, nagyban táncoltunk, amikor egy fogyatékos fiú odajött hozzám és egy gusztustalan, szétolvadt savanyúcukrot akart nekem adni. Tetszettem neki…
Gyerekként ez eléggé feladta nekem a leckét. Ebben a helyzetben mit kellene csinálnom? Fogadjam el, és egyem meg? És még örüljek is neki? Mégse szerettem volna megenni és ugye azt mondták nekünk, hogy ne kivételezzünk egyetlen tábori társunkkal se, az értelmi fogyatékos gyerekek is olyanok, mint mi. Én eszerint cselekedtem, rámosolyogtam és azt mondtam neki, hogy „Ne haragudj, de ez nagyon gusztustalanul néz ki”. Erre ő is elmosolyodott és bólogatva azt válaszolta, hogy „Tudom.” Mindketten felnevettünk, és azt hiszem, utána még táncoltunk is.
