Sokan gondolják úgy, hogy a fogyatékos emberekkel lenni frusztráló, de legalábbis zavaró, kellemetlen és sajnálatba torkolló feszengés. Ők azok, akik még soha életükben egy percet sem töltöttek el egyetlen fogyatékos embertársukkal sem. Én már több ilyen percen vagyok túl és nagyon sok olyan percen, amikor nagyon jól mulattam a társaságukban. Hármat megosztok veletek.

A Down-kóros kisfiú esete a kólával

Már egy ideje ismertük egymást és igen jóban voltunk. Az egyik délután mikor én az ital automatánál álldogáltam odajött hozzám és óriás szemekkel nézve megkérdezte, hogy veszek-e neki kólát. Persze, mondtam. Tapasztalatlan vagyok – nincs gyerekem… Az már egy kicsit gyanús volt, hogy gyakorlatilag egy húzásra megivott félliternyi üdítőt, de gondoltam szomjas volt. Aztán mikor az anyukája kissé mérgesen kérdezte, hogy hogy kerül a gyerek kezébe kóla, akkor már gondoltam, hogy simlisség áldozata lettem. Kiderült, hogy a fiúcska nem ihat kólát, mert egyáltalán nem tud tőle aludni és bizony most egy elég nehéz és nyűgös éjszakának néznek elébe. Persze ez mit sem számít, ha ő szereti és megvan a magához való esze: tudja kit kell megkörnyékezni.

Mese nincs?!

Egy műsor előzetes megbeszélésére kísértem a TV-be autista fiatalokat. Mindenki eléggé meg volt szeppenve, kivéve az egyikőjüket, aki úgy érezte magát, mint egy igazi TV sztár. A búcsúzkodásnál már annyira bátor volt, hogy egyenesen odament a szerkesztőhöz és nagy hangon kérdőre vonta: Szerkesztő úr! Azt mondja meg nekem, hogy miért nincs több mese a TV-ben! Mindig csak unalmas műsorok vannak, segítsen nekem, mesét akarok! Alig tudtok meggyőzni, hogy nem a legkompetensebb embert kéri a műsorszerkezet megváltoztatására…

Fogadd el

A KézenFogva Alapítvány közvélemény-formáló kampányában évek óta dolgozom önkéntesként. A rendezvényeken nagyon sok fogyatékos emberrel találkozom. Az egyik kedvenc történetem, mikor szélforgót hajtogattunk együtt és a súlyosan értelmi fogyatékos fiúnak annyira tetszett a sok színes papír és ahogyan a lap életre kel és forog, hogy mindig újabbat és újabbat kellett készítenem neki: Néni, néni, még egyet! Mikor már kb. 6 szélforgón voltam túl és minden ujjamat összeszurkáltam a gombostűvel, csak akkor néztem fel és láttam meg, hogy nem magának kéri. Az összeset szétosztotta a körülöttünk álló, tátott szájú egészséges kisgyerekeknek.