Meleg hangulat, reggeli családi körben. Jól indul a nap... s még jobban folytatódik, mert a reggeli utáni rend rakásban is van segítségem...
Autista lányomat kértem meg egyszer, hogy segítsen ki engem a házimunkában. Közös reggelizés után mondtam neki, hogy:
„Anita! Dobd már be a tányérokat a mosogatóba.”
Anita, az én szuperül nevelt lányom pedig erre megfogta az egyik tányért, és mint a frizbit - ülve és laza csuklómozdulattal - behajította a konyhába. Természetesen a mosogatót megcélozva, hiszen koszos edénynek hol máshol lenne a helye... Majd repült a következő tányér.... Mi meredve álltunk - vagy ültünk? - és a dermedt csend után óriási röhögésben törtünk ki. :)
Anita ez után az óriási siker után nehezen értette meg, hogy bár vicces volt, amit csinált, egyszer volt csak az... Nem kevés munkánkba került, hogy megtanítsuk igazándiból nem ilyen fajta segítségre gondoltunk.
Ma már, tapasztalt anyaként, tudom az okát, miért is így „segített”. Ezzel együtt a mai napig is kellemes emlékként őrzöm ezt a reggelt... :)
