Él egy elképzelés az emberekben, mely szerint, ha valaki elveszíti egyik, vagy másik érzékelési képességét, akkor a többi felerősödik, érzékenyebbé válik. Ennek a tételnek van némi igazsága, de manapság a gasztronómia nem csak az ízekről, hanem a látványról is szól, ami esetemben egy elmosódott, fura körvonalú, és színű paca a tányéron, vagy a pohárban. De mégis vonzott ez, mert alapjában véve szeretek jókat enni és inni, még akkor is ha a mai wellness-fitness trendekbe ez nehezen illeszthető be.
Persze hamar kiderült, hogy csak nyakra-főre enni és inni nem olyan jó, és nem ártana érteni is hozzá. Nálam ez egy szülinapi ajándékkal kezdődött, ami egy manapság trendi – borismereti kurzus volt. A képzés izgalmasnak ígérkezett, mert érdekeltek a jó borok és kíváncsi voltam arra, is, hogy azok a „nagy-dumák”, asszociációs képzelgések, tényleg olyanok, mint amiket írnak és mondanak, vagy csupán szájkarate az egész.
Ami a lényeg, hogy becsöppentem a képzésre és nagyon jól fogadtak, de azért kiderült, hogy látni itt sem árt, mert a színek, a reflexiók, a lecsurgások, a korona igenis hordoz információkat. Persze illatban és ízben megvalósult az esélyegyenlőség, és a lényeg – szerintem inkább ezekben van.
A képzés után, ahol sikerült megismerni mit is jelent a szép bor fogalma, jöttek az érdekes és izgalmas kóstolók és további képzés, mert szerelem lett ez első látásra.
Kóstolgatni sokféleképp lehet, lehet filozofálni, leírásokat gyártani, asszociációs játékot játszani, de lehet egyszerűen csak szeretni az ízeket, azon gondolkodni, hogy milyen alkalomhoz milyen bort keressünk, és ehhez nem kell feltétlenül látni is, sőt!
Dundiego
