Folytatjuk sorozatunkat a Down szindrómás kislányt nevelő család életéről. Köszönjük szépen, hogy engedélyt adtak a történetük közlésére.
Ma van a Réka szülinapja! 14 éves! Alig hiszem!
Hiszen még csak most volt kisbaba. Egy kis rongybaba, akiben szinte senki nem hitt. Talán még mi magunk sem. Hiszen mást se hallottunk, csak hogy mennyire nehéz lesz, mennyire fogyatékos, mennyi mindent nem tud majd. És hogy az lenne a legjobb mindenkinek, ha intézetbe adnánk. És gyorsan szüljek egy másik gyereket, mert még annyira fiatal vagyok.
Arról persze senki sem szólt, hogy mennyi mindent TUD majd! És mennyi mindent tudunk meg majd mi, csak azért mert Ő van nekünk! És mennyi embert is megismerhetünk általa, akiket most nagyon sajnálnánk, ha nem ismerhetnénk!
Hétvégén anyukám főz ünnepi ebédet. Réka szerint persze a legünnepibb ebéd a szalonna hagymával. Na mindegy, akkor nekünk ünnepi. Én meg sütök tortát...aztán legfeljebb elmegyünk a cukrászdába. Mert attól, hogy cukrász lánya vagyok, még nincs a véremben a torta-készítés ABC-je. Örülök, ha egy-egy nem túl bonyolult recepttel megbirkózom, ami maximum az összetevők kikavarásából és tepsibe rakásából áll. És tuti felfüggesztem azt a fogyókúrát, amit elvileg mindig tervezek, hogy na, most aztán hozzákezdek. De csak a tervezésig jutok, mert a megvalósítás már nem megy, Elvem, az, hogy mozgással, tudatos étkezéssel bárki le tud fogyni, de így mint én, lustán és csoki evéssel…
Megkaptuk Réka személyijét!
Hú, olyan büszke voltam, mint a csuda. Még nagyanyám sem tudta elvenni a kedvemet. Az a legszörnyűbb, hogy fel sem fogja, hogy mit beszél és mennyire megbántott vele.
Dicsekedtem ugyanis neki a Réka személyivel, mutattam, hogy milyen helyesen morcoska a képen, erre azt mondja nagy fejcsóválva, sóhajtozva: "jaj, milyen szép kislány is lehetne, ha normális lenne..."
Mintha szíven szúrt volna! Nyeltem egyet, kifújtam a levegőt, számoltam háromig és csak annyit feleltem, hogy a Réka így szép, ahogy van!
De azóta mindig a fülemben visszhangzik. Hogy mondhatott ilyet?! Normális…. Ki a normális? És ki nem? Mamát az sem mentesíti, hogy valószínűleg fel sem fogta, hogy ez nekem mennyire rosszul esett. Lehet, hogy öreg és lehet, hogy nem is "úgy" gondolja, de akkor ne mondjon inkább semmit!