Folytatjuk sorozatunkat a Down szindrómás kislányt nevelő család életéről. Köszönjük szépen, hogy engedélyt adtak a történetük közlésére.
Kontrollra kellett mennünk fogászatra. Mit mondjak, én jobban paráztam, mint Réka. Egyrészt a régi rossz élményünk miatt, másrészt magamból indultam ki. Én, ha tehetném, már ahhoz érzéstelenítést kérnék, hogy a számat kinyissam, úgy be vagyok tojva, ha menni kell. Bezzeg az én hősöm….
Réka drágám beült a székbe, közölte, hogy nem kér szurit, nem kér bódítást, és nem fog fájni. Eltátotta a száját, és egy zokszó, hiszti, cirkusz nélkül úgy is maradt tátott szájjal vagy húsz percig, mialatt a doktornő betömte 4 (!) fogát!!! El nem tudom mondani, milyen büszke voltam!
Egyszerűen hihetetlen, hogy mekkora hős ez a csaj. Ügyes és felnőtt. Nagyon megdicsérték a doktorok és asszisztensek is. Az egója ismét vagy másfél számot nőtt. Hősiessége teljes tudatában hazafelé fel kellett hívnunk sok-sok ismerőst és büszkélkedni kellett. Persze megtettem! Naná! Ja, és tettem egy felelőtlen kijelentést is, megígértem Rékának, hogy most cserébe a hősiességéért, 3 (!) napig nem fogok vele veszekedni, vitatkozni akármekkora marhaságot is csinál. Ez nagyon-nagyon nagy ígéret részemről, és lehet, hogy az ígéretem tartásához hősebbnek kell lennem, mint Rékának a fogorvosi-székben. :) Ki kell bírnom, hogy nem visítok, ha becuccolja a szobájába a túró-rudit-ropit-kekszet-haribo-gumicukrot-kólát-rostos-üdítőt-szendvicset-zöldhagymát-mustárt, hangya-kánaánt előidézve a morzsahegyekkel. Ki kell bírnom, hogy nem sikítok, ha lenyúlja a fénymásolópapírjaimat, meg Kornél tollait, radírjait, iskolai vackait. No, szóval nem lesz egyszerű a dolog, komoly jellempróba elé állítja Gabikát. :)
Ui: Tartottam az ígéretemet…. és láss csodát Réka maga volt a tündértüneményaranymaszat, nem cuccolt annyit, mint általában, sőőőt a fogászat után jellemváltozáson is átment….valahogy megjavult….csak el ne kiabáljam. :)
