Öt nap után végre hazamehettünk a kórházból, apa, nagyi és a tesók vártak az újszülött osztály ajtajában. Kis lakásban laktunk, nem volt egyszerű, a sok ruha és játék alig fért el. Meg kellett tennünk a nagy lépést, nem volt mese, új lakást kellett keresnünk. Ahogy hazaértem a kórházból, beadtam elektronikusan a felvételi jelentkezésem a Bárczira, mert gondoltam, hogy nem lesz egyszerű lejárni Kaposvárra. Éjjel intéztem a felvételit, házakat és lakásokat kerestem interneten, nappal a gyerekekkel voltam elfoglalva. Középső gyermekünk az első fél évben otthon volt velünk, próbáltuk óvni Matykót, mert két testvértől sok lett volna a sok betegség. A nagylányom iskolás, nála nem volt kérdés, hogy megy vagy nem. Hamar belerázódtunk az életbe és elkezdtük élni hétköznapjainkat, ami elég mozgalmas volt, főleg az elején.
Az első időszak a vizsgálatokról szólt. Kardiológiára jártunk az elején kéthetente, majd egyre ritkábban. Bejelentkeztünk a Down-ambulanciára, ahol Ambrus doktor úr várja nagy-nagy szeretettel a mi gyerkőceinket. A neurológián Felkai doktornő szeretgette Matyinkat. Az első vizsgálaton megerősítette a megérzésem, miszerint nagyon jól fejleszthető, jó képességű gyerek. El fogja érni, hogy megtanul írni-olvasni és számolni és szakmát fog szerezni, ha mi foglalkozunk vele. Nekünk ez épp elég, hiszen az emberek nagy része pont ennyit ér el az életben és ezzel boldogan él. Nem kell mindenkinek tudósnak lenni, mert akkor nem lesz, aki kiszolgáljon az étteremben, aki a kertünket gondozza és még sorolhatnám. Nem orvost, ügyvédet, mérnököt nevelek, hanem gyermeket. Olyan gyermeket, aki majd a képességeinek megfelelően boldogul és az nekem tökéletes lesz, amit ő fog választani. Ahogy már említettem, ő lehet az egyik kis csavar a gépezetben, ezért mi mindent megteszünk, rajtunk aztán ne múljon. Vizsgálatról-vizsgálatra, felmérésről felmérésre mentünk, ami egyre ritkult egy idő után. Olyannyira erős a védőháló a Down-szindromás gyermekek felé, hogy teljesen burokban éltünk. Mindenhol méltó fogadtatásban részesültünk és szeretettel láttak minket.
