KezemFogva

A héten Puskás Peti látogatott a Kézenfogva Alapítványhoz. Petinek mostanában nincs ideje unatkozni: jelenleg bandájával, a Biebers-szel készül a nyári koncertekre, albumra illetve új klipre. Mellette a napokban volt  premierje a Madáchban a Tanulmány a nőkről című darabbal, hamarosan Egerben és Kaposváron is fog játszani. Szabadidejében pedig a Bigo Creative Studio-val készít reklámfilmeket.

Számunkra a fogyatékos emberek életminőségének alakulása a társadalom tükörképe. Blogunkban ismert és elismert emberek véleményét kérdezzük: ők hogyan látják a sérültek helyzetét, lehetőségeit a boldogulásra?

KF: Peti, mit gondolsz Böszörményi Gyula sorairól?
"Sérültnek születni, azzá válni lehet feladat, áldás, szerencsétlenség, kiváltság, átok. S hogy melyik, az az adott sérültet körülvevő embereken, a családon és a társadalmon múlik." (Böszörményi Gyula)

P.P.: Ez az idézet gyakorlatilag az életre is vonatkozhat, hiszen a család, a barátok, olyan emberek nélkül, akiket szeretünk és akik viszont szeretnek minket,  mi mindannyian árvák lennénk. Lehetne ennél nagyobb fájdalom az ember számára?

KF: A KézenFogva Alapítvány 1993 óta dolgozik egy befogadó társadalomért, melyben a fogyatékos emberek képesek méltósággal élni a mindennapjaikat. Neked milyen tapasztalataid vannak a fogyatékos emberek boldogulásáról? Van esetleg személyes érintettséged, családod, barátaid vagy ismerőseid kapcsán?

P.P.: A Vakok Intézetének iker épületébe jártam gimnáziumba és nekünk is sok látássérült iskolatársunk volt. Éppen ezért hamar meg kellett tanulnunk egymásra figyelni, hiszen tisztában voltunk vele, hogy nem mindannyiunknak annyira könnyű egy-egy hétköznapi cselekvés. Szerintem ez a hozzáállás, ez a mentalitás amúgy az egész iskola szellemiségére nagyon jó irányba hatott és az élet más területein is sokkal jobban érvényesült a közösségi szellem és az egymás iránti figyelem és a segítőkészség.

A KézenFogva Alapítványnál Ugron Zsolnával beszélgettünk. Zsolna a hétvégén részt vett a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon, ahol sorra dedikálta regényeit és Hét Évszak című szakácskönyvét, ami idén az Aranykönyv döntőjébe is bekerült.

Számunkra a fogyatékos emberek életminőségének alakulása a társadalom tükörképe. Blogunkban ismert és elismert emberek véleményét kérdezzük: ők hogyan látják a sérültek helyzetét, lehetőségeit a boldogulásra?

KF: Zsolna, mit gondolsz Böszörményi Gyula sorairól?

"Sérültnek születni, azzá válni lehet feladat, áldás, szerencsétlenség, kiváltság, átok. S hogy melyik, az az adott sérültet körülvevő embereken, a családon és a társadalmon múlik." (Böszörményi Gyula)

U.Zs.: Erről egy kamaszkoromban sokat hallott mondat jutott eszembe, hogy "ez van, más nincs, lehet választani" - ez elsőre talán szatirikus, de ha az ember végiggondolja, valóban a legtöbbször rajtunk múlik egy helyzet, esemény, probléma megítélése, és hogy azzal mihez kezdünk. Mindannyian kisebb-nagyobb sérülésekkel élünk együtt, talán a saját sérüléseinkkel kellene először szembenéznünk hogy rájöjjünk, különbözőségünkben mennyire hasonlítunk.

KF: A KézenFogva Alapítvány 1993 óta dolgozik egy befogadó társadalomért, melyben a fogyatékos emberek képesek méltósággal élni a mindennapjaikat. Neked milyen tapasztalataid vannak a fogyatékos emberek boldogulásáról? Van esetleg személyes érintettséged, családod, barátaid vagy ismerőseid kapcsán?

U.Zs.: Ha végiggondolom, mikor és hol találkoztam sérült emberekkel, először egy tábor jut eszembe. Középiskolásként egyszer együtt táboroztam fogyatékkal élő fiatalokkal. Aztán továbbgondolva, rá-rácsodálkozom, hogy hát hiszen ő is, meg ő is. Olyan emberek jutnak eszembe, akikre nem gondoltam soha úgy, mint sérültekre. Hanem mint a lányra az egyetemről akinek a legjobb jegyzetei voltak és elképesztő humora, a zongoristára, akinek életem egyik legszebb koncertélményét köszönhetem, a legfantasztikusabb gyerekorvosra, aki előbb engem, ma már a gyerekeimet gyógyítja.

A nagyobbik lányom egy erdélyi falusi óvodába járt, a társai között volt egy kislány aki nem látott. Az első óvodai napok egyike után Emma lányom azzal jött haza, hogy az a kislány furcsa. Nagy levegőt vettem és gyorsan végiggondoltam, hogy ezt most hogyan tudom egy háromévessel megbeszélni. De előbb még rákérdeztem: miért furcsa az a kislány Emma? "Hát, mert kislány, de fiú neve van: Bercinek hívják." A háromévesek között Bercinek csak a beceneve volt furcsa.

Nagy György kerékpárossal beszélgettünk a Kézenfogva Alapítványnál. Gyuri gyorsasági biciklista, magyar rekorder, a világon a 6. helyezett. Nyáron állított fel Kovács Margit vak sportolóval tandem világrekordot. 

Számunkra a fogyatékos emberek életminőségének alakulása a társadalom tükörképe. Blogunkban ismert és elismert emberek véleményét kérdezzük: ők hogyan látják a sérültek helyzetét, lehetőségeit a boldogulásra?

"Sérültnek születni, azzá válni lehet feladat, áldás, szerencsétlenség, kiváltság, átok. S hogy melyik, az az adott sérültet körülvevő embereken, a családon és a társadalmon múlik." (Böszörményi Gyula)

KF.: Gyuri, mit gondolsz, a fenti idézetről?

N.Gy.: Az a nagyon jó az idézetben, hogy nemcsak negatív opciókat ad annak megélésére, hogy valaki fogyatékkal élővé születik, vagy azzá válik. Mindig nézőpont kérdése, hogy egy történés jó vagy rossz. Ez a legrosszabb dolgokra is igaz. Ütős példa erre a mi létezésünk, ami egy szupernova robbanásnak a következménye. A mi bolygónk és a mi anyagunk elemei akkor keletkeztek, amikor valószínűleg egy egész bolygórendszer elpusztult, ahol akár élőlények is élhettek. Ha ez nem történik meg, mi most nem beszélgethetnénk itt.

Lance Armstrong, a korábbi hétszeres Tour de France győztes kerékpáros rákos beteg volt. Miután meggyógyult, azt nyilatkozta, hogy a betegség volt a lehető legjobb dolog, ami vele történt. A rák teljesen megváltoztatta, ma már egészen máshogy nézi a világot, nem az az arrogáns jenki, aki előtte volt és neki ezért megérte a dolog.

Ha valaki baleset, betegség következtében elveszti a látását, hallását vagy mozgásképtelenné válik akkor borzasztóan felértékelődik az, ami megmarad. Aki nem tud mozogni, az vizuális és szellemi élményeket kezd el értékelni. Vannak, akik akkor kezdenek el továbbtanulni, amikor így megváltozik az életük. Tehát ezt pozitívumként is meg lehet élni. Semmit sem szabad egy oldalról nézni.

KF: A KézenFogva Alapítvány 1993 óta dolgozik egy befogadó társadalomért, melyben a fogyatékos emberek képesek méltósággal élni a mindennapjaikat. Neked milyen tapasztalataid vannak a fogyatékos emberek boldogulásáról? Van személyes érintettséged, családod, barátaid vagy ismerősök kapcsán?

N.Gy.: Unokatestvérem siketnéma és remek képességei vannak. Pillanatokon belül átlát képrejtvényeket, hihetetlen kézügyessége van és nagyon jól vezet, van jogosítványa is. Nagyon tehetséges ember, de siketnémasága miatt nem tanulhatott tovább. Szomorú, hogy emiatt nem tudott kibontakozni, pedig simán el tudna végezni egy egyetemet, lehetne felelős beosztásban bárhol. És minden olyan eszköz, ami az ő életét segítheti, például egy jelzőrendszer, hogy meglássa, ha valaki becsenget, komoly összegekbe kerül.

A másik érintettségem sporttársam, Kovács Margit révén van, aki vakon született. Együtt biciklizünk, kétszemélyes kerékpáron augusztusban állítottuk fel a sebességi világrekordot. Mögöttem ül a biciklin, de tervezzük, hogy helyet cserélünk! Nagyon jó figura és elképesztően tájékozódik, mintha GPS lenne a fejében: a múltkor szólt a taxisnak, hogy rossz felé megy, ne vigye el őt várost nézni, mert úgyse látja. De pl. ahhoz, hogy egy vak ember tudjon a mobiltelefonján sms-eket olvasni, vagy számítógépet használni, horribilis árú programokat kell megvásárolni.

Sajnos messze vagyunk még attól, hogy ők ugyanúgy élhessenek, mint mi.

Váczi Gergővel beszélgettünk a Kézenfogva Alapítványnál. A TV2 műsorvezetője több jótékonysági akcióban részt vett már, a hétvégén pedig lefutotta a városvédő futóverseny, a Vivicittá 10 kilométerét.

Számunkra a fogyatékos emberek életminőségének alakulása a társadalom tükörképe. Blogunkban ismert és elismert emberek véleményét kérdezzük: ők hogyan látják a sérültek helyzetét, lehetőségeit a boldogulásra?

"Sérültnek születni, azzá válni lehet feladat, áldás, szerencsétlenség, kiváltság, átok. S hogy melyik, az az adott sérültet körülvevő embereken, a családon és a társadalmon múlik." (Böszörményi Gyula)

KF.: Gergő, mit gondolsz a fenti idézetről?

V.G.: Nekem ezekről a sorokról az jut eszembe, amit egyszer egy barátom mondott egy fogyatékos kisgyerekről. Együtt sétáltunk és megláttunk egy sérült kisfiút, akit kerekesszékben toltak a hozzátartozói. Mondtam a barátomnak, hogy mennyire sajnálom szegény fiút, aki erre azt válaszolta:- Ő a világ legboldogabb embere, mert azt tapasztalja, hogy mindenki szereti. Nézd, ott van körülötte az egész családja, mindenki, aki fontos neki. Számára ez a helyzet egyáltalán nem lehet olyan rossz, mint amilyennek te gondolod.Tehát nagyon igaz ez az idézet, mindenkinek az emberi kapcsolatai határozzák meg, hogyan éli meg a hétköznapjait.

KF: A KézenFogva Alapítvány 1993 óta dolgozik egy befogadó társadalomért, melyben a fogyatékos emberek képesek méltósággal élni a mindennapjaikat. Neked milyen tapasztalataid vannak a sérült emberek boldogulásáról? Van személyes érintettséged, családod, barátaid vagy ismerősök kapcsán?

V.G.: Barátaim kisfiával történt egy szörnyű tragédia: az óvodában félrenyelt és megfulladt. Újraélesztették, azóta éber kómában van már több mint egy éve. Az orvosok lemondtak róla, de a szülei hazavitték és most otthon ápolják. Mindent megtesznek érte, mert ismerik a gyerekeküket és hisznek benne, hogy fel fog épülni. Keményen küzdenek érte, minden elérhető terápiát alkalmaznak és a kitartó, szerető otthoni ápolás hatására már sokat fejlődött.

Többször forgattam már beteg vagy fogyatékos gyerekek között és sok olyan történettel találkoztam, ami megdolgozza az ember lelkét. Közhelyszerűnek tűnik az a mondat, hogy az egészség a legfontosabb, de amikor az ember közvetlenül tapasztalja a hiányát, akkor rájön, hogy ez az igazság. Megfogalmazhatunk az életünkben olyan problémákat, mint pl. nem elég nagy az autónk, de az igazán fontos dolgok nem ezek. Nekem az a legfontosabb, hogy egészségben, szeretetben fel tudjam nevelni a gyerekeimet.

A Kézenfogva Alapítvány kérdéseire Hidas Judit válaszolt, aki idén az Európai Elsőkönyvesek Fesztiválján képviseli Magyarországot Hotel Havanna című novelláskötetével. A rendezvény a Millenárison kap helyet  április 24.-27. között a Budapesti Könyvfesztiválhoz kapcsolódva.

Számunkra a fogyatékos emberek életminőségének alakulása a társadalom tükörképe. Blogunkban ismert és elismert emberek véleményét kérdezzük: ők hogyan látják a sérültek helyzetét, lehetőségeit a boldogulásra?

"Sérültnek születni, azzá válni lehet feladat, áldás, szerencsétlenség, kiváltság, átok. S hogy melyik, az az adott sérültet körülvevő embereken, a családon és a társadalmon múlik." (Böszörményi Gyula)

K.F: Judit, mit gondolsz Böszörményi Gyula sorairól?

H.J.: Nagyon fontos, hogy a környezet felől milyen hatások érik az embert, főként gyerekkorban fontos a támogató, inspiráló közeg, de nem elhanyagolható az sem, hogy mi magunk mit kezdünk a saját életünkkel. Akár sérült, akár ép az ember, mindenkinek meg kell határoznia önmaga számára is a saját céljait, vágyait és igyekeznie kell akkor is megvalósítani, ha esetleg a környezet nem olyan támogató. Ez egy ép ember számára ugyanolyan nehéz tud lenni, mert az, hogy valaki sérült vagy sem, nem a fizikai külsőn múlik, ez csupán egy mesterséges szétválasztás. A fizikai sérültség csak jobban látható, de mindenkinek elsősorban a benne lakó sérülésekkel, félelmekkel kell megharcolnia. Fontos lenne szerintem az, hogy a fizikailag sérült emberek ne legyenek elkülönítve a társadalom többi tagjától, éljük együtt velük az életet a mindennapokban, és akkor rögtön kiderülne, hogy a fizikai fogyatékosság lehet az élet természetes része és a belső az, amelyen valójában múlik, mennyit érünk és mennyit tudunk elérni az életben.

K.F.: A KézenFogva Alapítvány 1993 óta dolgozik egy befogadó társadalomért, melyben a fogyatékos emberek képesek méltósággal élni a mindennapjaikat. Neked milyen tapasztalataid vannak a fogyatékos emberek boldogulásáról? Van személyes érintettséged, családod, barátaid vagy ismerőseid kapcsán?

H.J.: Mostanában több sérült emberrel is kapcsolatba kerültem. Elsőként említenék egy fiút, aki a Színház és Filmművészeti Egyetem dramaturg szakos hallgatója, Fekete Ádám, nagyszerű dramaturg és költő, de fizikailag sérült. Nem tudom, milyen környezetből jön, de neki sikerült komoly elismertségre szert tenni már most a szakmán belül: 2012-ben Junior Prima díjat kapott fiatal dramaturgként, tavaly pedig verseivel bekerült a Petri díj három döntőse közé.

A másik pozitív példa, hogy a gyerekeimmel egy óvodába jár egy fizikailag sérült kisfiú. Az első időkben sokan – többek között az én fiam is – furcsán nézett rá a külseje miatt, de az óvónők okosan kezelték a helyzetet és néhány hét múlva a kisfiú szépen beilleszkedett. Mára már a fiam egyik legjobb barátja lett és a másfajta kinézet egyszerűen megszokottá vált a számukra úgy, mint ahogy azt is elfogadjuk, ha valaki szemüveges vagy éppen fogszabályzója van.

A harmadik példa egy kicsit szomorúbb. Egy húsz év körüli mozgássérült lányt ajánlott a figyelmembe az egyik ismerősöm azzal, hogy a lány nagyon szenved attól, hogy nincs munkája. Interjúkat kellett volna eredetileg legépelnie, de végül ezt a munkát más kapta meg. Borzasztó csalódott volt, azt mondta, nagyon számított már erre a feladatra. Ahogy beszélgettünk, szóba jött, hogy ő mennyire szeretne majd egyszer újságíró lenni, mire én felajánlottam a segítségemet. A lánnyal meg is beszéltük az első munkát, segítséget is kapott maga mellé, nyugtattam, hogy ne aggódjon, ha nem lesz tökéletes, amit csinál. Véglegesítettük a részleteket, majd az utolsó előtti napon a lány lemondta az egészet. Soha többet nem jelentkezett.

Számomra mindhárom eset azt példázza, hogy a külső segítség nagyon fontos, de önmagában sosem elég. Lehetnek előttünk nagyszerű lehetőségek, de nekünk is tudnunk kell élni velük. És ennek a fordítottja is igaz: mi magunk is teremtjük a lehetőséget önmagunk számára azzal, hogyha büszkén vállaljuk saját magunkat.

A Kézenfogva Alapítvány kérdéseire ezen a héten ef Zámbó István, a legendás Bizottság együttes alapító tagja, az ef Zámbó Happy Dead Band kommandó-esztrádzenekar vezetője válaszolt. Az elmúlt tíz év alkotásait bemutató Múlt paplan jövő párnával című kiállítása április 6-ig látható az A38 hajó galériájában. A tárlat záróbuliján, vasárnap este 8-tól a Metastabil című új album lemezbemutató koncertje lesz, ne maradjatok le róla!

Sorozatunkban ismert embereket faggatunk: ők vajon mit gondolnak a fogyatékos emberek helyzetéről, lehetőségeikről? Minden vélemény hozzátesz valamit a megoldáshoz, ötletet ad, felhívja a figyelmet egy problémára vagy információval gazdagít.

"Sérültnek születni, azzá válni lehet feladat, áldás, szerencsétlenség, kiváltság, átok. S hogy melyik, az az adott sérültet körülvevő embereken, a családon és a társadalmon múlik." (Böszörményi Gyula)

K.F.: István, mit gondolsz Böszörményi Gyula sorairól?

ef Z.I.: A legfontosabb a közvetlen környezet és a család, hogy lelki erőt tudjon adni a sérültnek, érezze, hogy mellette állnak, ennek a tudata rendkívül fontos. A támogatás, a szeretet kimutatása kötelességünk.

KF: A KézenFogva Alapítvány 1993 óta dolgozik egy befogadó társadalomért, melyben a fogyatékos emberek képesek méltósággal élni a mindennapjaikat. Milyen tapasztalataid vannak a fogyatékos emberek boldogulásáról? Van esetleg személyes érintettséged, családod, barátaid vagy ismerőseid kapcsán?

ef Z.I.: Ma már a civilizációnak, a technikai vívmányoknak és az emberi összefogásnak köszönhetően könnyebben lehet teljesebb életet élni sérülten is, mint száz évvel ezelőtt, de nyilván nehéz. Van érintettségem, mert a bátyámnak egy későn felfedezett cukorbetegség miatt tavaly levágták a lábát. Hirtelen történt meg a baj, bár már valószínűleg évek óta küzdhetett a cukorbetegséggel, de nem derült ki. Az időskori sérültté válás megelőzésében fontos lenne a vércukor és magas vérnyomás folyamatos ellenőrzése, sajnos nagyon nagy a tájékozatlanság ezen a területen. Fontos lenne, hogy az általános tantervbe bekerüljön az alapvető egészségügyi ismeretek oktatása, az egészséges életmódra nevelés, a sokakat érintő lappangó betegségek tüneteinek felismerése és az elsősegélynyújtás. Jó lenne, ha a társadalmi célú reklámok ezekre a témákra hívnák fel a figyelmet.

Sokszor az ismeretek hiánya okozza azt is, hogy elsétálunk egy haldokló ember mellett, mert nem ismerjük fel a helyzetét. Csajka Gábor Cyprián költő barátom a Nyugati pályaudvaron lett rosszul és halt meg. Meg kellene tanítani az embereket arra, hogyan védjék a saját egészségüket, hogyan segítsenek másokon és hogyan forduljanak a sérültek, a fogyatékkal élők és a bajba jutottak felé.

Bartos Erika mesélt a KézenFogva Alapítványnak elfogadásról, szívmelengető találkozásairól és legújabb munkáiról.

Az írónő Őrangyal című új mesekönyve áprilisban jelenik meg, melyben négy mese olvasható fogyatékos, speciális igényű gyerekek mindennapjairól, az ő történeteiken keresztül az elfogadásról, együttélésről, egymás segítéséről. A Bogyó és Babóca rajongók a Könyvhéten ismerkedhetnek meg egy nagyalakú foglalkoztató-könyvvel, amiben tengernyi feladat, fejtörő, kifestő mellett tíz új mesét is olvashatunk a legkisebbeknek.

Sorozatunkban ismert emberek véleményére vagyunk kíváncsiak: ők vajon mit gondolnak a fogyatékos emberek helyzetéről, lehetőségeiről? Minden vélemény hozzátesz valamit a megoldáshoz, ötletet ad, felhívja a figyelmet egy problémára vagy információval gazdagít.

"Sérültnek születni, azzá válni lehet feladat, áldás, szerencsétlenség, kiváltság, átok. S hogy melyik, az az adott sérültet körülvevő embereken, a családon és a társadalmon múlik." (Böszörményi Gyula)

KF: Erika mit gondol a fenti idézetről?

B.E.: Mélyen egyetértek Böszörményi Gyula soraival. Ennél szebben, érzékenyebben, bölcsebben nem is lehetne megfogalmazni azt a furcsa paradoxont, hogy egy sérült vagy speciális igényű ember egyrészről sok nehézséggel küzd, másrészről az élet több területén olyan értékeket képvisel, amivel embertársait pozitív érzelmekre készteti. Ha a társadalomban megvan a befogadásra, elfogadásra való szándék, akkor a sérült embertárs észrevétlenül számtalan erényre megtaníthatja környezetét, empátiára, segítőkészségre, együttérzésre. Tapasztalataim szerint sérült társainknak nem sajnálatra, hanem elfogadásra, azonos és természetes bánásmódra van szükségük.

KF: A KézenFogva Alapítvány 1993 óta dolgozik egy befogadó társadalomért, melyben a fogyatékos emberek képesek méltósággal élni a mindennapjaikat. Önnek milyen tapasztalatai vannak a  fogyatékos emberek boldogulásáról? Van esetleg személyes érintettsége?

B.E.: Személyes érintettségem nincs, de rendszeresen tartok meseprogramot különböző speciális igényű kisgyermekek zárt közösségeiben: autista gyerekek óvodájában, értelmileg sérült gyerekek között, a Pető Intézetben, a Down Egyesület Játszóházában, és több különleges fejlesztést igénylő gyermekcsoportban. Ezek a programok mindig mélyen megérintenek engem, újra és újra sokat tanulok ezekből a találkozókból. A meseprogramjaimat épp úgy állítom össze, mint egy könyvtári vagy egyéb nyilvános program esetében, nem teszek különbséget, a gyerekek minden közösségben egyformán nyitottak a mesékre.

Számomra a legfelemelőbb, hogy azok a kisgyermekek, akiknek valamely érzékük sérült, mozgásukban, látásukban, hallásukban, vagy egyéb területen hiányossággal küzdenek, mindig csodálatosan megtalálják a módját annak, miként fejezzék ki magukat más lehetőségeket keresve. Szívmelengető tapasztalatok sokaságát gyűjtöttem e téren: aki nem lát, egy-egy érintéssel, aki nem hall, akár a tekintetével is képes kommunikálni. Engem végtelen tapintatra és szeretetre tanítanak ezek a találkozók, a gyerekek és a gyógypedagógusok.

A KézenFogva Alapítvány Magyarország legnépszerűbb alkotmányjogászát Dr.Kolláth Györgyöt faggatta. Kolláth úr kiemelkedő, főleg közjogi ügyekre vonatkozó ügyvédi praxist visz, emellett több egyetemen és főiskolán tanít, de neki köszönhetjük a nemdohányzókat védõ kormányzati intézkedések megalapozását szolgáló szakmai tanulmányt is.

Sorozatunkban ismert emberek véleményére vagyunk kíváncsiak: ők vajon mit gondolnak a fogyatékos emberek helyzetéről, lehetőségeiről? Minden vélemény hozzátesz valamit a megoldáshoz, ötletet ad, felhívja a figyelmet egy problémára vagy információval gazdagít.

"Sérültnek születni, azzá válni lehet feladat, áldás, szerencsétlenség, kiváltság, átok. S hogy melyik, az az adott sérültet körülvevő embereken, a családon és a társadalmon múlik." (Böszörményi Gyula)

KF: Kolláth úr, mit gondol a fenti idézetről?

K.Gy.: Telitalálat ez a gazdag tartalmú, választásra és válaszadásra késztető, tapintatos és humánus megállapítás. A jog szempontjából is mélyen igaz, hogy egyén, család és tágabb közösség együttesének ügye, minősítő jegye és közös feladata a sérültek emberszámba vétele. Jogelv: minden ember szabadon és egyenlő méltósággal születik. Nincs különbség az ember legfőbb joga, a méltósága terén ép és sérült személy között. Jogaik elvben egyenlőek, esélyeik viszont különbözőek: ép ezért kell a társadalomnak, az államnak és a jognak esélyt kiegyenlítő támogatást, ún. pozitív diszkriminációt alkalmaznia a hátrányban élőknek. Azért, hogy amihez joguk van, érdemben közük is lehessen. Tudni ezt és tenni érte: ma sem esik még egybe. Tisztességes megoldás ott van, akkor lesz, ha az „ép” többség lesajnáló gesztusok nélkül előzékeny a sérült embertársai iránt. És még csak nem is azért, mert ő is – bárki – hasonlóképpen járhat. Egyszerűen, mert ettől több, jobb és más egy humánus társadalom, mint egy olyan, ahol farkastörvények uralkodnak.

KF: A KézenFogva Alapítvány 1993 óta dolgozik egy befogadó társadalomért, melyben a fogyatékos emberek képesek méltósággal élni a mindennapjaikat. Önnek milyen tapasztalatai vannak a  fogyatékos emberek boldogulásáról? Van esetleg személyes érintettsége, családja, barátai vagy ismerősei kapcsán?

K.GY.: Vegyesek a tapasztalataim. Belátást, empátiát már gyakran érezni sokakban, de valahogy a megoldást szavatoló lépés, intézkedés rendre hátra sorolódik: két okból talán. Egy: mert valóban kevés a pénz, az érdekérvényesítésben sok a megalkuvás, így lassú, felemás a finanszírozás. Kettő: adnak, csepegtetnek néhol valamennyit, mondván, hogy „ennek is nagyon fognak örülni a szerencsétlenek”. Ugyanakkor az uniós pályázati rendszer ígéretes, remélhetőleg honi rásegítéssel is kiegészül.

A tágabb környezetemben van fogyatékkal élő idős személy. Azt látom, hogy az anyagi ellátás szűkösségén kívül gond, hogy rendkívüli terhet jelent a családnak az ő jól-léte. Drága intézet vagy áldozatos család: kellene még sok további állami és civil, elérhető lehetőség azoknak, akik sérültek, avagy sérült ember gondját viselik. Ennek a XXI. századnak talán ez a legfőbb kihívása.

Alföldi Róbert osztotta meg gondolatait a KézenFogva Alapítvánnyal azoknak az embereknek a sorsáról, akik mások, mint a többség. Róbert jelenleg Sankt Pöltenben Bartis Attila: Anyám, Kleopátra című színdarabját rendezi, de itthon is lesz bemutatója: a Radnóti Színházban Csehov Platonovját május 25.-től láthatja a nagyközönség.

Sorozatunkban ismert emberek véleményére vagyunk kíváncsiak: ők vajon mit gondolnak a fogyatékos emberek helyzetéről, lehetőségeikről? Minden vélemény hozzátesz valamit a megoldáshoz, ötletet ad, felhívja a figyelmet egy problémára vagy információval gazdagít.

KF: - A KézenFogva Alapítvány 1993 óta dolgozik egy befogadó társadalomért, melyben a fogyatékos emberek képesek méltósággal élni a mindennapjaikat. Önnek milyen tapasztalatai vannak a fogyatékos emberek boldogulásáról? Van esetleg személyes érintettsége, családja, barátai vagy ismerősei kapcsán?

A.R.: Másnak születni, mint a többség, nem választott állapot, hanem tény. (Manapság nagyon sokan és nagyon váratlanul kerülhetnek olyan állapotba, amitől a társadalom másodrendűként kezeli őket.)
Azok a sérült ismerőseim, barátaim, munkatársaim, akik megharcoltak saját magukkal, hogy önazonossá tudjanak válni, nem sérült emberként élik a mindennapjaikat, hanem teljes jogú résztvevői az életnek. Legfeljebb vannak bizonyos helyzetek, amiket másként oldanak meg, mint én. De megoldják, és ebből semmi mást nem érzékelek, mint az erejüket és azt, hogy példát mutatnak abból, hogy mit jelent élni, mit jelent szeretni az életet és mit jelent emberként tekinteni önmagunkra és a másikra.

A Függetlenségi Nyilatkozatban az áll, hogy az ember elidegeníthetetlen joga az élethez és a boldogsághoz való jog. Egy társadalomnak pedig alapfeladata, hogy ezt a  jogot biztosítsa. Testi és lelki sérülésektől, eltérő gondolkodástól függetlenül. Ez az emberi lét első lépése. Azoknak is, akiknek úgy alakult az élete, hogy nem tudnak lépni, a szó klasszikus értelmében.

Egy olyan világot szeretnék, amiben az élethez és a boldogsághoz való jog nem kérdés, és nem külön megoldandó feladat, hanem ugyanolyan természetes dolog, mint az, hogy az is előre jusson és haladjon, akinek ez nem is olyan egyszerű.A sérült emberek mutatják meg, hogy nincs lehetetlen. A Társadalom pedig örüljön, hogy vannak ilyen tagjai. Megmutatják, hogy hogyan kellene élnünk.

Jakupcsek Gabriellával, a közmédia műsorvezetőjével beszélgettünk állandó témánkról. Gabi a Ridikül és a Magyarország, szeretlek! felvételei között mesélt a KézenFogva Alapítványnak arról a harcról, amit közvetlen környezetében lát és amiért újságírókén két évtizede küzd.

Sorozatunkban ismert emberek véleményére vagyunk kíváncsiak: ők vajon mit gondolnak a fogyatékos emberek helyzetéről, lehetőségeikről? Minden vélemény hozzátesz valamit a megoldáshoz, ötletet ad, felhívja a figyelmet egy problémára vagy információval gazdagít.

"Sérültnek születni, azzá válni lehet feladat, áldás, szerencsétlenség, kiváltság, átok. S hogy melyik, az az adott sérültet körülvevő embereken, a családon és a társadalmon múlik." (Böszörményi Gyula)

KF: Gabriella, mi jut eszébe a fenti idézet kapcsán?

J.G.: Én az látom, hogy ma Magyarországon az egész családnak súlyos áldozatokat kell hoznia azért, hogy esélyt kapjon sérült vagy beteg hozzátartozójuk. Sok család kiszakad a társadalomból, ha ilyen probléma jelenik meg az életükben, mint amikor aknamezőre lép a család egy tagja és vele együtt mindenki repül. Nagyon fontos lenne, hogy olyan intézményrendszer épüljön ki, ami valóban segítséget nyújt a tartósan betegeknek, fogyatékkal élőknek, hogy egy egész család ne legyen sérült attól, ha egy tagja sérültté válik, vagy betegséggel küzd.

KF: A KézenFogva Alapítvány 1993 óta dolgozik egy befogadó társadalomért, melyben a fogyatékos emberek képesek méltósággal élni a mindennapjaikat. Önnek milyen tapasztalatai vannak a fogyatékos emberek boldogulásáról? Van esetleg személyes érintettsége, családja, barátai vagy ismerősei kapcsán?

J.G.: Személyes érintettségem barátaim kapcsán van. Elkeseredve látom, hogy epilepsziás gyermeküket nevelve folyamatos falakba ütköznek, minden nap kemény harcokat kell megvívniuk, hogy integrált oktatásban részesülhessen gyermekük.

Keserűen tapasztalom, hogy nem látni fogyatékkal élőket a mindennapokban, mert nincs lehetőségük részt venni a többségi társadalom életében. Nem jó, hogy nem tudom megmutatni a gyermekemnek, hogy a fogyatékos ember mennyiben más és miben pont ugyanolyan mint mi. Az iskolákból, a közösségi terekről még mindig ki vannak szorítva a sérült emberek és még mindig adnak át épületeket rámpa nélkül. Fontos lenne, hogy az iskolákban együtt tanuljanak az egészséges és sérült gyermekek, hogy megismerjék egymást és megtanuljanak együttműködni. Boldogan látnám, ha mozgássérültek is dolgozhatnának és szerves részei lennének a munka világának.

Újságíróként húsz éve küzdök azért, hogy ne teoretikus legyen a szolidaritás. Ne csak kampányszerűen forduljunk a fogyatékkal vagy betegséggel küzdő embertársaink felé, hanem engedjük őket tanulni, dolgozni, hogy ők is bekapcsolódhassanak a mindennapokba!